2008. október 1., szerda

Térkép


View Larger Map

Bükfürdői gyógyfürdő története

A gyógyfürdő –hasonlóan Nyugat-Magyarország számos más fürdőjéhez – az 1920-as években megkezdett majd az 50-es években folytatódó kőolajkutató fúrásoknak köszönheti létét. A fúrások nyomán 1957 őszén 1282m mélységből nagynyomású vízoszlop tört fgelszínre. A kutat azonnal lezárták, majd 1960-ban a betondugót eltávolították. Egy évvel később a feltörő hévizet lefojtották 110l/perc vízhozamra, és az elfolyó vizet a Répce folyóba vezették.

Ebben az időben a helyi víz már a környékbeli lakosok számára is ismertté vált, a hévizelvezető árokban fürdőzve élvezték a melegvíz jótékony hatását. 1962 augusztusában nyitották meg a fürdő első medencéjét, amely ma is üzemel.

A büki hévíz 1965 óta minősített gyógyvíz, a fürdőt 1973-ban nyilvánították gyógyfürdővé, 1979-ben országos jelentősségű gyógyhellyé.